Itt az első külföldi boros egyveleg is, fehér és vörös borok nagyjából egyenlő számban, eredetüket tekintve a spanyol borokról szóló jegyzetből gyűlt össze a legtöbb erre az etapra.
Itt az első külföldi boros egyveleg is, fehér és vörös borok nagyjából egyenlő számban, eredetüket tekintve a spanyol borokról szóló jegyzetből gyűlt össze a legtöbb erre az etapra.
Tar Ferenc régi álma, egy finewines.hu portfólió-kóstoló 2019-ben valósulhatott meg először, majd rögtön 2 év kényszerszünet következett. 2022-ben visszatért a rendezvény, mesterkurzusok nélkül, és kicsit kevesebb látogatóval, de ugyanúgy sok-sok remek borral. Az eseménynek ismét a Haris Park adott otthont, hat standon lehetett tematika szerint kóstolni, a hetedik asztal, a premium tételeké volt, itt külön összegekért lehetett válogatni extra borokból.
Az első félév lezárásaként itt egy külföldi egyveleg, ami a borbározások elmaradása miatt idén is kicsivel lassabban jött össze a szokásosnál.
Október-november fordulóján két komoly kóstoló is megrendezésre került a Carpe Diem-ben. Az első a Rhone-vidék egyik meghatározó birtokának a Chateau de Saint Cosme-nak egyik csúcsborát állította fókuszpontba egy vertikális sor formájában, néhány felvezető borral kiegészítve.
A Chateau de Saint Cosme egy 1590 óta működő családi birtok, amelynek tulajdonosa és borásza Louis Barruol. A biodinamikusan művelt, 15 hektárnyi saját terület nagy része Gigondasban, közvetlenül a birtok közelében terül el, a vásárolt szőlőből készülő borok pedig a Rhone különböző appellációiból származnak. Előbbiek Chateau de Saint Cosme, utóbbiak pedig Saint Cosme név alatt kerülnek piacra. Gigondas-ból dűlőszelektált borokat is készít a borász, ezek egyike a Le Claux, amelynek 8 évjáratát gyűjtötte össze Tar Feri, hogy együtt megkóstolhassuk.
Akov személyesen is elzarándokolt néhány éve a pincéhez, a látogatásról írt beszámoló a birtok részletes ismertetésével itt megtalálható, én most igyekszem a lényegre szorítkozni.
A Borjour csapata tavaly szervezett először "Borjour Dél" néven egy mediterrán, latin-amerikai, illetve a déli félgömb országaiból származó borokra fókuszáló egész estés sétáló kóstolót. Idén sem maradt el folytatás, részben más kiállítói sorral és új helyszínen, a Hotel Nemzeti Budapestben került sor az idei rendezvényre.
A kiállító borkereskedések és az általuk képviselt pincészetek névsora elég eklektikus kínálatot ígért, így én is eltöltöttem néhány órácskát a megszondáztatásukkal, az alábbiakban pedig kiállító standonként összerendezve megosztom a tapasztalatokat is.
A nyár borkóstolók szempontjából uborkaszezon a fővárosban, legfeljebb néhány kültéri boros esemény számít kivételnek, bár ezeknek is inkább a társadalmi összejövetel jellege a hangsúlyosabb.
A finewines.hu és a Carpe Diem is amolyan "nyári álmot" alszik (félreértések elkerülése végett tegyük hozzá, még ha tematikus estek nyáron nem is nagyon vannak, a borbár azért üzemel), de új borszállítmányok érkezése okán Tar Feri mégis rendezett egy laza kóstolót, hogy az újdonságokból egy csokorra való bort bemutathasson az érdeklődőknek. Úgy tűnik, hogy a fővárosi borissza populáció ki volt éhezve valami ilyesmire, mert az eredeti időpont és az ismétlés is telt házzal zajlott.
Itt a külföldi egyveleg második része, a fehérek és rosé (és az osztrákok) után itt vannak a vörösborok. A blog hasábjain gyakran megforduló olasz, francia, spanyol, újvilági borok mellett van itt néhány bor Szlovéniából, Szlovákiából, és Bosznia-Hercegovinából.
Egyúttal megragadnám az alkalmat, hogy boldog karácsonyt kívánjak az olvasóknak az egész Borrajongó-stáb nevében.
A címben szereplő spontaneitás itt most nem erjedésre utal, hanem arra, hogy október végére eredetileg egy nagy chardonnay-kóstolót terveztünk, de a vártnál végül kevesebben gyűltünk össze a társaságból, így az utolsó előtti pillanatban a chardonnay-kat francia vörösborokra cseréltük, leginkább a Rhone-völgyre illetve a 2013-as évjáratra felfűzve. A kóstolósor magját alkotó 5 palack 2013-as Cotes du Rhone elé érkezett két évjárat-azonos felvezető bor majd a végére egy régebbi évjáratú Chateauneuf-du-Pape. Egy ilyen ad hoc jelleggel összepakolt borcsokor nem is nagyon érdemel hosszabb bevezetést, következzenek inkább az est főszereplői.
Eltelt az első 6 hónap az évből, gondoltam, itt az ideje egy újabb egyvelegnek. Először a külföldi borok jönnek, következzenek tehát az elmúlt 6 hónapban kóstolt/ivott, posztba nem öntött, de jegyzetelt borok. Luxemburgi rieslingtől dél-afrikai vörös házasításig lesz itt minden, öveket becsatolni...
Octopus kolléga addig és addig írogatja a posztjait dél-afrikai borokról, hogy előbb-utóbb megcsinálja a kedvet hozzájuk. Azért nem 100%-ig fehér folt a terület, hiszen a szegedi borfesztiválon már többször is elvitte a show-t a hazai működtetésű "Dél-Afrika borai" kereskedés szortimentje. Szóval már volt sejtésem arról, hogy vannak ott nagyon is komoly borok, de a blogger kolléga kedvenc beszerzési forrása a Wein-Deko egészen új távlatokat nyit széles kínálatával a téma iránt érdeklődőknek.
A képen Dél-Afrika egyik leghűvösebb termőhelye Elgin látható. Forrás: www.southafrica.net
Egyszercsak rászántam magam és én is rendeltem az említett kereskedésből egy szép adag bort, már csak komponálni kellett nekik valamiféle témát. Én ugye mindig is szerettem hasonlítgatni, és ugye, ha épp felfedezünk valami újat, akkor legjobb megnézni, hogy mit tud az adott stílus legklassszikusabbjaival párban? Szóval, veszünk négy dél-afrikai vöröset, különböző fajtákat, stílusokat és borvidékeket képviselve és mindegyik mellé rakunk megfelelő, tipikus óvilági kontextust. És mi lehetne klasszikusabb párosítás egy syrah-grenache-mourvédre cuvée-nek, mint mondjuk egy jó dél-rhone-i GSM-cuvée, egy grániton-palán termett syrah-nak egy árban (és geológiailag is) megfelelő észak-rhone-i versenyző, pl. egy st. joseph? Vagy épp egy hűvösebb klímás pinot noirnak egy azonos súlycsoport-béli vörös burgundi, illetve egy komolyabb barrique cabernet sauvignonnak pedigrés borvidékről és termelőtől egy jellegzetes bal parti cru classé bordói? Igyekeztem, hogy korban se legyenek nagy különbségek, max. 1 év ide vagy oda.
Még annyit a technikai lebonyolításról, hogy mivel voltak olyan borok a sorban, melyek korábbi találkozások során meghálálták a szellőztetést, a kóstoló tervezett napján (csütörtökön) délben kidugóztam a borokat és kaptak egy dupla dekantálást, azaz kancsóba kitölteni, majd vissza őket az üvegbe és így várták az estét. Délután viszont a kislányom lebetegedett, így utolsó pillanatban elmaradt az esti szeánsz. Másnapra rendeződtünk nagyvonalakban családilag, viszont a társaságot csak hétfőre sikerült ismét összecsődíteni, tehát ötödik napja nyitott palackokkal tarthattam meg a kóstolót. Én persze nem tudtam meg nem is akartam addig várni, így a második napja nyitott palackokból végigkóstoltam egyszer a sort, aztán két napra rá, vasárnap is csentem belőlük ismét néhány cent erejéig. A kóstolójegyzetek zömét az első kóstolás alkalmával kreáltam, de mindenütt jelezni fogom, hogy miként változtak a borok a napok során, illetve ha nem is feltétlen változtak, de támadtak újabb gondolataim velük kapcsán, akkor azokat is megosztom.
Íme a sor, fogadjátok szeretettel:
Történt, hogy az egyik vegyes Dél-Rhone/Languedoc egyveleg jellegű posztom alatt érkezett egy komment, miszerint úgy tűnik Languedoc nyert. A cikket ugye nem „párbajnak” szántam, de elgondolkodtam rajta, hogy egyes árkategóriákban melyik borvidéket is szoktam preferálni. Kezdett is körvonalazódni egy sor, melyben Dél-Rhone és Languedoc egymásnak feszül, úgy hogy több árszegmensben is párosokat állítunk. Tetszett a gondolat. Később felmerült a gondolat, hogy esetleg más vidékeket is be lehetne vonni. Eszembe jutott, hogy Piemontból is kóstoltunk már remek sort, beltartalomban is összemérhető borokról van szó. Valamint persze örökösen felmerül, hogy mi lenne a helyzet egy ilyen sorban a hazai krémmel. Végül úgy alakult, hogy nem sikerült olyan sort összeválogatnom az itthoniak közül, amelyet elég veretesnek éreztem volna az összes érintett kategóriában, meg hát stílusban is nagyon messze kerültünk volna a fősodortól, így lemondtam az utóbbiakról. A téma rehát úgy véglegesült, hogy egy-egy dél-rhone-i, languedoc-i és piemonti tétel kerül egymás mellé három árszegmenst érintve, nevezetesen 15-20 Euro, 25-30 euró illetve 40 euró környékén. Sokat vártam a sortól.
Kis társaságunk részéről felmerült az igény egy syrah-fajtakóstolóra. Eredetileg még a hosszabb távon megvalósítandó kívánságok közé csúsztattam, de végül úgy alakult, hogy csak előbbre került, így kutyafuttában csak összedobtunk egy sort.
A koncepció nem bonyolult, legyenek külföldiek, hazaiak vegyesen, lehetőleg korban ne túlzottan eltérőek, illetve árban is nagyságrendileg hasonló polcról származzanak, hogy legyen létjogosultsága vakon megkóstolni őket.
Aztán a sor összeállításánál jött némi nehézség. Külföldi referenciának volt néhány Észak-Rhone vidéki tétel itthon, St. Cosme, Alain Voge, Ogier-tól egy St. Joseph, egy Cornas, egy Cote-Rotie nagyjából 20 és 40 Euro között abszolút ideálisnak hangzott. Csak magyar versenyzőket találni hozzájuk volt bonyolult. A „fair play” miatt szerettem volna olyan borokat válogatni, amelyek legalább ötezer Ft-ba kerülnek. Dél-Pannon vidékeinkről rögtön azzal kellett szembesülnöm, hogy ebben az árkategóriában csak olyan borok vannak melyeknek 15.5 az alkoholja. A 13 körüli franciákkal pedig elég meddőnek tűnt ezeket egy közös, vaksorba rakni. Az etalonnak tartott Kreinbacher-t pedig időközben visszavonta a Bortársaság. Egyik társunk, Szegediszomelijé segítségemre sietett a beszerzéseket tekintve. Végül úgy hozta a sors, hogy mindketten kizárólag Egerből választottuk ki a magyar mezőnyt, így a társaságnak Eger- Észak-Rhone syrah-párbajként hirdettem meg a kóstolót. Az esemény napján viszont a banda úgy döntött hagyjuk a vakkóstolót. Egyrészt stílusban elég heterogénnek ígérkezett a helyzet, másrészt valahogy nem sikerült annyira veretesnek hangzó magyar csapatot összekovácsolni, hogy feltétlen kíváncsiak legyünk , hogy mit dobna a vak „párbaj”, inkább tegyük őket sorba és kóstoljunk „ívet”.
A syrah az egyik legnépszerűbb kékszőlő fajta mostanság a világon, mondhatni divatos. Tulajdonképpen több szempontból is érthető a dolog: zamatos, szerethető ízvilággal rendelkezik, viszonylag bőtermő fajta, nem különösebben érzékeny, bora jól érlelhető, és még egy érdekes sztori is van (volt) mögötte az állítólagos iráni (perzsa) eredettel. A syrah az 1970-es, de különösen az 1990-es évektől egyre népszerűbbé vált, és ezzel egyidejűleg az ültetvények mérete is világszerte növekedett. Magyarországon a kilencvenes évek közepén jelent meg, és nálunk is gyorsan elterjedt.
Néhány hete sikerült egy elég méretes syrah-sort összerántani, francia, olasz, újvilági és magyar tételekkel, nagyrészt a 2012-es évjáratból. A válogatásnál igyekeztünk a 25 eurós határon belül maradni, hogy ne dőljön be a családi kassza a kóstoló miatt. A borok nagy része 5000-7000 Ft körüli összegért szerezhető be, ez azért behatárolta azt is, hogy a külföldi tételeket illetően milyen termőhelyekről válogattunk. Az újvilági versenyzők esetében megálltunk az alapszintnél, a franciáknál pedig 2-2 bort válogattunk be Crozes-Hermitage-ból és Saint-Joseph-ből, tehát a top termőhelynek számító Hermitage, Cote-Rotie és Cornas kimaradt a szórásból.
(Barossa Valley, shiraz-szüret; forrás: vinetalk.com)
A finewines.hu portfóliójában új pincészetet üdvözölhetünk januártól a Domaine La Barroche képében, ennek apropójából Tar Ferenc "Vörös Óriások" fantázianévvel egy nagyon komoly sort kanyarított a csütörtöki kóstolótársaság elé. A finewines Rhone-vidéki kínálatából került ki a palackok több, mint fele, kiegészítve egy spanyol és két olasz borral. Panaszra ismét nem lehetett okunk, a kötetlen beszélgetésbe torkolló, a szokásosnál is lazább hangulatú esten megint remek borok kerültek a szokásosnál szűkebb létszámú társaság poharaiba.
Egy kis dél-francia egyveleg következzék ismét. A most következő borokat bő fél év alatt fogyasztottam el. Bizonytalan voltam benne, hogy akarok-e egyáltalán írni róluk, egy jelentős részüket nem is jegyzeteltem le, másokat meg más hangulatban igen. Végül összegyűlt annyi anyag, amit már sajnáltam volna veszni hagyni, így összeszedve az emlékeket mégiscsak összesítettem a közelmúlt témába vágó tapasztalatait. Hátha lesz 1-2 olvasó akit esetleg érdekelne. :)
Tisztában vagyok vele, hogy vajmi kevés embert fog érdekelni ez a cikk. De ha vannak néhányan, akik hozzám hasonlóan rá vannak kattanva a dél-francia borokra és ezt kielégítendő néha szoktak ilyesmiket rendelni innen-onnan, azok talán hasznát vehetik.
Az elmúlt több, mint fél évben fogyasztottam a következőkben részletezett borokat és szedtem most csokorba a jegyzeteiket. A pincék bemutatásáról most lemondanék, de pár szóban azért odaírtam, hogy tulajdonképpen miből is vannak, amiket ittam, mennyibe kerültek, honnan vannak.
Aláhúzással azokat a borokat jelöltem, melyek pontoktól függetlenül megragadtak és belső késztetést éreztem a kóstolásukkor, hogy újra birtokoljak belőlük az árakat is figyelembe véve.
Egyszerűen nem tudok változtatni azon, hogy a Rhône-völgyéről elsőként a Saint Cosme ugrik be. És jó úton vagyok ahhoz, hogy ez így is maradjon. Egyszerűen annyi konzisztensen kiváló borélményt kapcsolok ehhez a pincéhez, amely szinte minden mást elhomályosít. Amikor a túrát szervezni kezdtük, nem is volt kérdés, hogy a Saint Cosme a lista legelső helyén szerepel. A kezdeti lelkesedésem azonban hamar hűlni kezdett, mert a Louis Barroulnak küldött e-mailre csak nem akart válasz érkezni. Már teljesen lemondtam a dologról, amikor a harmadik, finoman erőszakos próbálkozásomra egy kurta kis válasz érkezett: „Július 18. reggel 9 óra. Nyugtázza!”. Nem sokat kellett gondolkodni megfelel-e az időpont, hiszen az öntörvényű, lobbanékony bortermelőként ismert Louis Barroulhoz bejutni és vele találkozni – úgy tűnik – nem tartozik az alapszolgáltatások közé.
Egy ideje már érzem, feltételezem a kedves olvasók is érzik, hogy mostanság a blog megtöltése tartalommal egyre inkább fáradtságosnak bizonyul. A részemről legalábbis. Ne aggódjanak, jó egészségnek örvendek, kóstolok is rendesen, a borok világa még mindig sok izgalmat tartogat részemre, ugyanakkor a blogolás iránti lelkesedésem jelentősen megcsappant mára. Ritkulnak a posztok, sokszor „szinte” munkának érzem már csinálni, egyre kevésbé akaródzik írni, jegyzetelni, agyalni.
Személyes információkat kiteregetve megosztanám, hogy egy hete immár nemcsak a fiús, hanem a lányos apukák táborát is erősítem. :) Nagy boldogság ez, ugyanakkor belátható, hogy az időmet tekintve is sokkal elfoglaltabb leszek a jövőben, így megragadnám ezt az „apropót”, hogy befejezzem azt, aminek már kezdett erőlködés-szaga lenni. Persze soha ne mondd, hogy soha, azt sem tudhatom előre, hogy mennyire fog ez az egész hiányozni, de most úgy érzem kipróbálnám újra milyen blogolás-mentesen "civilként" élni. :)
Nem panaszkodom. Többet kaptam a blogolástól, mint valaha reméltem a kezdetek környékén. A teljesen tapasztalatlanul, lényegében brahiból való indítás után három és fél évvel naponta több százan látogatják ezt az oldalt, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam fogyasztóktól szakmabeliektől egyaránt, külön megtisztelő, hogy kedvenc hazai borászatom már többször „kölcsönkért” egy-egy borleírásomat a hírlevelükbe.
Utolsó posztomban a fent bejelentett örömteli esemény kapcsán tartott hedonisztikus „tejfakasztók” felhozatalát szeretném megosztani.
A világ legkiemelkedőbb szőlőfajtáit és bortájait számba véve azt hiszem, jó néhány szürke folttal vagyok kénytelen együtt élni. Az egyik fájó pont a Dél-francia vagy Észak-spanyol grenache vagy garnacha vagy garnatxa – ízlés és nemzeti szimpátia szerint válasszunk – fajta, valamint az őt talán legszebben bemutató Châteauneuf-du-Pape (CdP) és Gigondas borvidékek. Amiket eddig ezekről a helyekről kóstoltam, többnyire lekvárosak, szörpösek, terjengősen alkoholosak és esetenként brettesek, azaz számomra leginkább izgalommentesek voltak. Persze mélyen amatőr volna „szőrmenti” tapasztalat alapján évszázados, sőt évezredes borvidékeket kiírni az emlékezetből. Szerencsémre pár barátom – Octopus főkolompos vezetésével – elhatározta, hogy a grenache legmélyére túr. Nekem pedig nem volt más feladatom, mint gond nélkül vállalni a déli tűzzel átszőtt víg grenache-dagonyát.